Lélektől – lélekig (2002 február)

A Cantus Agriensis Kórus vendégszereplése Przemsylben

Przemsyl városa a történelmi múltat idézi. A hatvanezer lakosú várost a Beszkidek lábánál a San folyó szeli ketté. A folyó déli oldalán emelkedő dombon X. századi magyar települést tártak fel a Dobó István Vármúzeum régészei. Még ma is él a köztudatban, hogy a folyó két partján egykor, szomszédságban éltek a magyar és lengyel település lakói. Ebben a történelmi hangulatú városban fogadták január végén Magyarország képviseletében a Megyei Művelődési Központ Cantus Agriensis Kórusát a Przemysli Nemzetközi Kórusfesztivál szervezői. Házigazdánk, Stanislaw Maria Frankowski érkezésünkkor meglepett, hiszen már város a határánál várt, hogy mielőbb véget vethessünk a hosszú buszozásnak. A kedves fogadtatás folytatódott a szálláshelyen, ahol a forró (magyaros) gulyás mindenki dicséretét kiváltotta. A vendéglátás mindvégig ízlésesen szerény (nem szegény) volt, érezhettük a megkülönböztető figyelmet a három nap alatt. A zsúfolt programba mindössze egy városnéző séta fért bele, ezt a próbák, a kórusok helyszíni felkészülése, és az esemény menetrendje indokolta.

A fesztiválra öt ország fesztiváldíjas kórusai kaptak meghívást. A mintegy 400 ukrán, német, szlovák, magyar, lengyel énekes találkozott és mutatta be fesztiválprogramját a Przemysli Katedrálisban. A három órás kórusprogram alatt a templomokban megszokott hideg ellenére sem kívántam elmenni egy sétára, vagy hangulatos vendéglőbe, mert nem szerettem volna kihagyni egyetlen kórus előadását sem. A fesztivál közönségének folyamatos figyelme valami szépről, valami lélekemelő folyamatról tanúskodott a gótikus ívek alatt. A nemzetközi fesztiváldíjas kórusok műsorainak változatossága, művészi színvonala valódi élményt jelentett. A magyar kórus műsorán többek között Palestrina, Kodály, Sweelinck, Monteverdi művek szerepeltek, amely a kórusprogram alatt a legnagyobb sikert aratta. Az egri Cantus Agriensis Gergely Péter Pál karnagy vezényletével – elfogultság nélkül írhatom – főszereplője volt a fesztiválnak. A przemysli érsek 18 órától szentmisét celebrált, melyen a kórusok egyetlen nagy közösséggé álltak, s így vettek részt a liturgiában. Történt mindez szinte észrevétlen átmenettel, melyet a lengyelek élő hite tett lehetővé. A rövid érseki példabeszédet a kórusok képviselőinek anyanyelvükön elhangzó néhány mondatos üzenete teljesítette ki. A szentségek kiszolgálása alatt a kórusok a legprofesszionálisabb színvonalon adták egymásnak az énekek folytatásának lehetőségét. Nagy felkészültségről tettek tanúságot az esemény szervezői, noha ez volt az első ilyen fesztivál a városban.
A hosszú nap végén a Gromada Hotelben találkoztak a szervezők és a résztvevők. Az esti baráti találkozón, a polgármester és az egyház képviselőinek köszöntői után meggyőződhettem a magyar kórus sikerének hitelességéről, szakmai elfogadottságáról a különböző nemzetek kórusai körében. A kötelező protokollon túl minden formaságot mellőző, belsőséges hangulatú együttlét alatt a magyar kórus alkalmi, de itt is magas színvonalú éneklésébe a német, lengyel és más kórustagok is bekapcsolódtak. A város és az egyház vezetői mindvégig kitartottak, s láthatóan élvezték a találkozó emberi mozzanatait. A nyelvi korlát eltűnt és csillogó szemmel élvezte mindenki a közös éneklés ajándékát, a felszabadultságot. Éjfélkor utazott -?haza, a magyar dombra épített szálláshelyre a sikertől feltöltődött csoport.

Vasárnap délelőtt egy külvárosi templomban a szentmise részeként szerepelt a Cantus Agriensis. Fiatalokat láttam karon ülő gyermekkel, nagyszülőket unokáikkal, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot. Sokan kint rekedtek, de az ajtóban állva is részesei voltak a misének. Szavak nem adhatják vissza annak a csodálatos együttlétnek a hőfokát és erősségét, amelyben lengyel-magyar egymásra talált. A mise rendjébe illesztett kórusművek a mélyen vallásos lengyelekből spontán tapsot váltott ki. Ez a profán megnyilvánulás a liturgia részévé vált. Nem idegen a keresztény életörömtől a lélek önkéntelen megnyilvánulása, amelyben része volt a magyar kórusnak. Könny csillogott a szemekben – a kórustagokéban is. Emelkedetten lélektől-lélekig szállt az ének. A karnagyot és a kórus tagjait az egyszerű lengyel emberek azzal ajándékozták meg, amiből a legtöbbel rendelkezünk: a szavakat nélkülöző, átsütő szeretettel. Nagyszerű érzés lehetett itt énekelni, hiszen a kórustagok a mise alatt közvetlen közelségben, a mise résztvevőiként álltak a padsorok előtt.
Személyes élményem a mise élettelisége, ahol a színlelt ájtatosságnak nyomát sem láttam, és egy intermezzo: a katedrálisban két fiatal – egyikük nyomorék – otthonos jelenléte hívta fel a figyelmem. Láthatóan otthonuk volt a templom, ahol annyi megértő, mosollyal erősített pillantást kaptak, amiből rájöttem, hogy az itt élőknek jelenlétűk nem zavaró. Gondolom minden misén, a város keresztény közösségében találták meg hiányzó családjukat. A szervező pap, a kispapok, az apácák szolgálata és áhítata, gyermekkori karácsonyi emléket idézett bennem, amit a kicsi fedémesi templomban én is átélhettem. A kórus tagjainak őszinte megnyilatkozásaiból megbizonyosodtam, nemcsak nekem jelentett feledhetetlen élményt a templomi találkozó.
A civil diplomácia talán segít a két város vezetőinek is megtalálni a közös múltban gyökerező, de az emberek akaratával is megegyező kapcsolatfelvétel módját. A szervező-házigazdánk Stanislaw egyértelmű mondatai arról tanúskodtak, hogy a przemysliekben erős a szándék ennek a régi kapcsolatnak az újjáélesztésére. A kultúra kiváló lehetőséget nyújt ennek megvalósításához.

Gál Sándor