A Cantus Agriensis már Európában jár (2001-02-15)

 

A Cantus Agriensis Kamarakórus első díjat nyert Rómában, a VIII. Palestrina Nemzetközi Kórusversenyen a miskolci Cardinal Mindszenty kórussal közösen nyolcszólamú -?kétkórusos, műveket énekeltek. Repertoárjukban Palestrina, Mendelssohn, Bárdos Lajos és Orbán György művei szólaltak meg. Programjukkal az egri közönség is megismerkedhetett kedden este a Megyei Művelődési Központban. A fotó a római Szent Ignác templomban készült a sikeres egri kamarakórusról.

Az elmúlt év novemberében rendezték Rómában a VIII. Palestrina Nemzetközi Kórusversenyt, amelyen a Cantus Agriensis kamarakórus e1ső díjat nyert. Az együttes a miskolci Cardinal Mindszenty kórussal közösen „kétkórusos”, nyolcszólamú műveket énekelt. Az egri közönségnek kedden este a Megyei Művelődési Központban volt alkalma megismerni a római program műsorát.

Eger

Nagyszámú érdeklődő jött el az MMK nagytermébe, de ha a Cantus Agriensis kamarakórus művészi értékét nézzük, akkor talán jóval nagyobb helyiséget is meg kellene töltenie a közönségnek.
– Nemzetközi Palestrina-hangversenyen első helyet szerezni egy magyar kórusnak feltétlenül dicséretes, ezért büszkeséggel töltheti el a siker úgy az énekest, mint bárki mást hazánkban, azon belül az önök városában – mondta Lukin László, a Liszt Ferenc Társaság alelnöke, az est műsorvezetője. – Palestrina, a római kórusművészet egyik jeles alakja olyan stílust képviselt, amit szerte a világon tanítanak, mert az emberi énekhang megszólaltatásának mintájául szolgál -folytatta bevezető gondolatait, majd következhettek a kórusművek. Előbbi sajátos etalon jegyében szólt a keddi hangverseny is, amelyen
Palestrina mellett elhangzottak Mendelssohn, Liszt Ferenc, Bárdos Lajos és Farkas Ferenc zeneszerző művei csakúgy, mint az Erdélyből Magyarországra került, s jelenleg zeneszerzést tanító Orbán György kompozíciója. Ízelítőt kapott a hallgatóság – közismert szövegek alapján – az egyházi zene gyöngyszemeiből, de részesült a magyaros pattogósból is. A meghittségen túl utóbbi váltotta ki először a vastapsot. Az általános tetszés ráadást kényszerített ki a nagy átéléssel és fegyelemmel éneklő kórusból. Kodály: Esti dal című szerzeménye ugyancsak helyet követelt az összállításban, mert illett is oda, általa az egész program gazdagodott, vált még magasztosabbá.
A kórusvezető, Gergely Péter Pál karnagy nem csupán dirigálásra, hanem megszólalásra is vállalkozott, amikor két műsorszám között köszöntötte a 75 éves Lukin Lászlót. A közismert és nagy tiszteletben álló zenetudós nem az ünnepléstől meghatottan, hanem már azt megelőzően méltatta az egri kórust.
– Büszkeségünket alátámasztandó, nem kell messzire menni, ha Európában akarunk, lenni, hiszen a magyar kórusok, köztük a Cantus Agriensis révén már ott vagyunk – szólt az összegzés. Mindez a műélvezeteken túl csak növelhette a hallgatóság elégedettségét.

(Fesztbaum)

 

Heves Megyei Hírlap, 2001. február 15.