Kórusmuzsika: az igazak nem öregednek (1994-06)

Koncertsorozat Lassus és Palestrina halálának 400 éves évfordulója alkalmából

A Cantus Agriensis és a Mindszenti Kórus Miskolcról – Gergely Péter Pál két vegyeskara összefogott, és három egymást követő hónapban műsort adott az egri Nagyboldogasszony templomban, Palestrina (1525-1594) és Lassus, azaz Orlando di Lasso (1532-1594) műveiből, a klasszikus vokálpolifónia nagymestereinek dallam- és érzésvilágábó1.

A szellemidézés indoka nagyon egyszerű: mindketten 400 évvel ezelőtt haltak meg.
Az évforduló kapcsán sem kívánunk párhuzamot vonni a két művészi életpálya között. Palestrina Rómában pápáknak szolgált művészetével, a három hétig trónoló II. Marcell. még misét is kapott tőle, amiért aztán a következő pápa ki is dobta őt a szolgálatból.
Hogy aztán újabb pápák jöjjenek, no meg a tridenti zsinat. Minden korszakos baj ellenére ó marad a csúcson – mindenképpen.
Lassus nemkülönben a szerencse fia. Gyönyörű hangja alkirályi társaságot biztosít neki, németalföldi létére megjárja Szicíliát, Nápolyt, majd kiköt Antwerpenben: hűsége oda is ragasztja mindhaláláig. Ő is a siker minden változatát megélhette.
És mennyi a világ dicsőség-hányadosa: akiket ők szolgáltak – Palestrina és Lassus – már csak azért említtetnek manapság, mert valamicske közük lehetett a szellem óriásaihoz. Sapienti sat!
Gergely Péter Pál azokból az alkotásokbó1 válogatott mindkét szerző esetében, amelyeket ma is becsben tart a megújuló emlékezet.
Zsoltárok ezek, a liturgia szerves elemeivé váló részek. Kyriek, sequentiák, amikben minden formai és tartalmi kötöttség ellenére eltüntethetetlenül ott mutatja magát, az arcát, szellemiségét, egyéniségét – a szerző.
Mára ritkásabban hangzanak fel Palestrina és Lassus dallamai, szellemes zenei képletei akár a hazai pódiumokon is. Igaz, az utolsó fél évszázad szellemi közélete nemigen karolta fel ezeket a mestereket.
Pedig ez a muzsika – kora ellenére, vagy talán éppen ezért – ma is eleven, nemcsak esztétikai élvezetet nyújt, de el is gondolkodtat afölött, ahogyan ma utána kutatunk az életérzésnek, annak a megingathatatlan istenhitnek és emberi tudatnak, amely kivallotta ezeket a dallamokat, polifóniákat.
/V. Pius, a zenére fogékony pápa is becsben tartotta például Palestrina Improperiáit, ezeket a könnyed hangú áramlásokat, amelyekkel a nagypénteki misztériumot lényegítette a mester zenévé.
Miért is emeljük ki ezt az egyetlen alkotást a gazdag életműből? Mert most is, minden évben éneklik Nagypénteken, annyira mérce ez „zsolozsmázás” az egyházban. (A harmincas-negyvenes években a magyar rádió is átvette ezt a vatikáni programot: ugyan, mikor hallhatjuk megint a helyszíni közvetítést?)
Az eddigiekből is kitetszik: élményt szerzett nekünk ez a tavaszi este a Barátok templomában. Némileg késett a program, mert az ájtatos asszonyok az esti mise után litániáztak még egyet, fel is hangzott a gyerekkorból kedves dallam: Mennynek Királyné Asszonya. Aztán, hogy a tévések még fontoskodtak, további kis időt a karnagyi riport okából, már el is feledtem ennek a kedves dallamnak az Allelujáját.
De milyen a véletlen! Gergely Péter Pál a Palestrina és ; Lassus-művek közé ez alkalommal „becsempészte” Liszt Ave Mariáját és Bárdos Lajos egyik művét, amit a Nyújtsd ki mennyből kezdetű vallásos ének átiratának-feldolgozásának tekintettünk mindig is. Most azonban, ahogyan ezt az: áradást, ezt a könyörgést ebben a templomban, a márvány, az arany, a különféle szimbólumok, jelek, szobrok, jelrendi szerek, színek, képek, oltárok, próféták, történeti és szimbolikus nagyságok egymásra tornyosulásának súlya alatt, azok súlya alóli felszabadulásként megéltük – szándéktalan, de nem véletlen ajándéka volt a kórusnak.
Ahogyan a hangok átértelmezték a környezetet, ahogyan ez a pátriárka kort megélt Bárdos Lajos elsóhajtja ezt a magyar népi könyörgést – útravaló is a földi élet vándorának, vigasztalás arról szólva, hogy lehet ezer és millió -, egy személyi tragédia itt nálunk útijelzet; a nép, a nemzet, a nyelv alapélményét megölni senkik nem tudják. Se izmusok, se hatalmak.
Ezért a kórusok énekeljenek csak minél sűrűbben és minél többet – akár a XVI. századból is! Az igazak nem öregednek!
A zenetörténeti bevezetőket Kary József mondotta.

(farkas)