A közös éneklés szolgálata (1992-10-13)

Heves Megyei Hírlap, 1992. október 13., kedd Farkas András

Örömmel számolhatunk be, hogy az apró közösségek sorában, a szellemi és erkölcsi összetartozás jegyében munkálkodva megint született egy olyan együttes, amely Egerben a vajúdó-virágzó-vajúdó kórusmozgalom friss hajtása lenne: Cantus Agriensisnek hívják. A két latin szó az „egri énekesek” nevezetet takarja, és nyilván arra vállalkoztak, hogy a hagyományos liturgikus és profán – kórusmozgalom értékeivel kívánnak foglalkozni; ápolni, népszerűsíteni akarják azt az örökséget, amely Liszt, Kodály, Bartók, Bárdos műveiben öltött testet. Karmesterük a miskolci Gergely Péter Pál, a miskolci-mindszenti énekesek vezetője. Most a Ferencesek templomában mutatkoztak be közös hangverseny keretében, nagyrészt Kodály – művekkel, hiszen a fellépési indok a nagy magyar zeneszerző születésének 110., halálának 25. évfordulója. Nem árt emlékezni a Mesterre, akiről a hivatalos kultúrpolitika olykor mélyen hallgatott.

Kodály nemes magyar érzületét ez alkalommal több mű elevenítette fel, például a Székely keserves, a Szent István királyról szóló átirat-kompozició, meg az Esti dal (mennyi minden van ebben a „jó éccakát kívánásban”), míg az Adventi ének, a Pange lingua, a Stabat Mater azt a vallásos érzületet indítja el a hallgatóban, amely évszázadok viharain, megpróbáltatásain segítette át a magyarságot. Elhangzott Liszt Ave Mariája, a Kodály-tanítvány Seiber Mátyás miséjéből a „Kyrie és a Sanctus”, P. Martini G. Battista O salutaris hostia és Benedetti Francesco Psallite, Domino című kompozíciója: Lányi Ernő Adoramus Te című kórusműve jelezte, hogy a két világháború között nemcsak ünnepelt nagyjaink alkottak maradandót ebben a műfajban. A műsor és lelkes közönsége arról győzött meg, hogy ezek az amatőr énekesek értik-érzik a társadalmi igényt, maguk is azért álltak a közös éneklés szolgálatába, mert úgy gondolják, ezt a lelkileg kifárasztott magyar társadalmat valahol vissza kell vezetni arra az útra, ahonnan letérítették. Ezért a vállalkozásért, ezért az új kórusért érdemes mozgósítani a város közönségét is. Bizonyára a Művelődési Központ is jól megfontolt elgondolásból segíti őket. Másrészt némi szomorúsággal nyugtázzuk azt a tényt, hogy az egri közös éneklés eddig fáradhatatlan munkásai közül nem akadt eddig senki, egy karnagy, aki értő és áldozatkész gazdája lenne ennek az új alakulatnak. Vagy nem olyan egyszerűen a képlet, mint ahogyan mi ezt elképzeljük? Nem az önfeláldozáson múlik? Hát min? Annyi mindenre jut-fut pénz, ha ügyes kezek irányítják a csatornákat! Nem lehetne itt is, ezen az ügyön is lendíteni egy jókorát? Vagy talán: az a baj, hogy ez a vállalkozás világnézetileg nem semleges? Sarkítva fogalmazunk, és nem véletlenül. De hát vannak olyan törekvések és álláspontok, amik szerint a szabadság ott kezdődik, hogy a családban sem illik bizonyos európai ismeretekre, alapadottságokra nevelni, figyelmeztetni, netán oktatni a gyermeket, mert azzal a felnövekvő új generáció elveszti szellemi önállóságát, és nem tud szabadon dönteni!? Vagy eddig nem kell elszaladni a végkövetkeztetéssel egy ártatlan és nagyon áhítatos hangverseny kapcsán?

(farkas)

Heves Megyei Hírlap, 1992. október 13., kedd Farkas András