Cantus Agriensis – Új kórus Egerben (1992-06-26)

Egri Újság, 1992. június 26.

Csütörtökön este a frissen alakult Cantus Agriensis kamarakórus próbáján vettem részt a Megyei Művelődési Központban A próba szünetében Radó Istvánnal, a kórus ügyvivőjével és alapító tagjával, valamint Gergely Péterrel, a kórus karnagyával beszélgettem.

– István, hogyan indult a kórus, hogyan kezdtél a szervezésbe?
– Négy évvel ezelőtt énekeltem egy igen jó énekkarban, amely szintén a Megyei Művelődési Központban próbált, Tar Lőrinc vezetésével. Felkutattam mindazokat az embereket, akik annak idején abban a kórusban énekeltek. Itt a házban minden adottság megvan arra, hogy ismét elinduljon a kórusélet, gazdag kottatár és megfelelő próbaterem egyaránt. – Miért volt akkor, hogy négy évig nem működött kórus a művelődési házban?
– Négy éve történt, hogy Tar Lőrinc eltörte a lábát és emiatt sokáig nem tudott próbát tartani, utána pedig egyéb elfogla1tságai miatt nem tudta vállalni a kórus vezetését. Helyette tehát, egy hasonló művészi színvonalú karnagyot kellett találnunk. Most sikerült. Karnagyunk Gergely Péter miskolci; két diplomával rendelkezik és jelenleg a római akadémia karnagyi szakát végzi. Már van egy nagyobb kórusa Miskolcon, de nagyon örültünk, hogy meghívásunknak eleget tett és megalakulásunk – tehát január – óta lelkiismeretesen dolgozik velünk.
– Hogyan kezdődött a kórusmunka? Mikor léptetek fel, először?
– Januártó1 egészen május közepéig egy alaprepertoárt tanultunk be. Első ízben Nagyváradon a híres “Varadinum” ünnepségeken szerepeltünk. Önálló koncertet adtunk a nagyváradi bazilikában, utána pedig egy 5 órás nagymisét énekeltünk végig. Ez volt az első nagyobb megmérettetésünk, és merem mondani, hogy sikeres volt.
– Milyen összetételű az énekkar?
-A tagok egy része énektanár vagy hangszeres tanár, néhány középiskolás, egy főiskolai hallgató, de van portás és magánvállalkozó is.
– Mik a terveitek a jövőben ?
– Mi nem csupán egy szakköre vagyunk a művelődési háznak, hanem megalakítottunk egy “Cantus Agriensis Kamarakórus és Kulturális Egyesületet”. Több pályázatot adtunk be, melyektől anyagi támogatást remélünk, Szeptember közepén a veronai zenei fesztiválra hívtak meg bennünket – karnagyunk révén.
Ugyan csak az útiköltségre lesz gondunk, de az is egy jelentős összeg…
– Eddig kizárólag külföldi szereplésekről volt szó. Belföldi koncerteket nem terveztek?
– De igen, a POFOSZ meghívására június 27-én a Hortobágyra utazunk, és az 50-es években elítélt politikai foglyok emlékére rendezendő emlékünnepélyen fogunk énekelni. Valószínűleg részt veszünk az egri Barokk Fesztiválon is, július 27-én. Távolabbi merész tervünk, hogy szeretnénk két évente egyházi indíttatású nemzetközi kórusversenyt rendezni Egerben.
– Mennyiben van köze a kórusnak az egyházhoz?
– Közöttünk sok a vallásos ember, kórusunk kétharmad része gyakorló hívő. Karnagyunk, Gergely Péter pedig a miskolci Mindszenti templom karnagya, és nagy súlyt helyez az egyházi zene átélt megvalósítására. Tervezzük az érsekséggel való szorosabb kapcsolat felvételét is.
– Nagyon jó hangulatban zajlott a próba, mindenki lelkesen és vidáman énekelt, úgy tűnt, hogy mindannyian ismeritek és kedvelitek egymást. Hogyan sikerült ez alatt a rövid idő alatt ilyen jó1 összekovácsolódni?
– Véleményem szerint a közösségteremtés éppen olyan fontos, mint a zene létrehozása. A közös énekléshez nagy mértékben közös gondolkodás is szükséges.
– Karnagy úr, hogyan kezdődött az ismeretsége ezzel a kórussal?
– Nagy örömmel vállaltam a meghívást, különösen azután, hogy megismertem a kórus kvalitását. Valamennyiüket tehetséges embereknek tartom, remek kottaolvasási készséggel és megfelelő hanggal rendelkeznek. A zeneirodalom legnehezebb darabjait is viszonylagos könnyedséggel sajátítják el.
– Milyen repertoárral készülnek veronai koncertjükre?
– Elsősorban Kodály, Bartók és Bárdos műveit, tehát magyar műveket viszünk. Kodály-év van, ezt ünnepli idén az egész zenei világ. Szeretném koncertünket majd a Mátrai képekkel zárni.
– Mit tart a kórus legfőbb erényének?
– Vannak a zeneirodalomnak olyan darabjai, amelyek csak igen ritkán szólalnak meg valóságos mivoltukban. Legelső feltétele a művek megszólalásának a közösség, és a próbák hangulata. Ezek az emberek hisznek a zenében, hisznek abban, amit énekelnek, és ez nagyon fontos.

 

Laczó Gertrúd

(Egri Újság, 1992. június 26.)