A döntőbe énekelték magukat (1993-02-06)

Heves Megyei Hírlap (1993-02-06)

 

A tizenkilenc tagú egri Cantus Agriensis énekkar – a szakmai zsűrizés után – bejutott a székesegyházak és bazilikák kórusainak első világversenye döntőjébe. A nemes vetélkedőt Itália fővárosában, Rómában tartják mától február 10-ig, a rangos seregszemlén Európát két német, egy osztrák és az említette egriek a miskolci Mindszenti Énekegyüttessel közösen képviselik.

A kategóriájukban még Ugandából, Johannesburgból, Costa Ricából, Argentínából, Kenyából és Ghánából is érkeznek énekegyüttesek, hogy a döntőben versenybe szálljanak. Az egriekből és a miskolciakból álló kórus tagjai tegnap utaztak el Rómába Gergely Péter Pál karmester-tanár vezetésével.
Az elődöntő során egyébként hangkazettára rögzített anyagot küldtek a zsűrinek elbírálásra, amelyet a kiváló akusztikájú feldebrői műemlék templomban vettek fel. A mostani döntőbe jutásuk a magyar zenekultúra újabb kiemelkedő eseménye.

 

Heves Megyei Hírlap

(1993-02-06)